Beszámoló a „Testnevelés a pandémia után – kihívások a XXI. században” című módszertani konferenciáról

2021.10.15-16-án háromszervezet, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, a Nemzeti Pedagógus Kar és a Sportiskolák Országos Szövetsége összefogva módszertani konferenciát tartott Győrben. A fő téma a testnevelés tantárgy fejlesztési lehetőségei volt, elsősorban a tanórán kívüli digitális munkarend által felerősödő problémák tükrében.

Az első napon a Városháza dísztermében Dr. Szálasy László, Győr Megyei Jogú Város önkormányzati képviselő megnyitója után Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója, volt köztársasági elnök és Horváth Péter, az NPK elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Az elméleti előadások sorát Prof. Hamar Pál DSc, az MTTOE elnöke nyitotta meg, aki a 2020-as NAT és a testnevelői tervezői munka összefüggéseiről beszélt.

Kövesdi Orsolya, az MTTOE Gyógytestnevelés Tagozatának elnöke, valamint Vezér Katalin, az NPK Testnevelés, gyógytestnevelés és sport tagozatának elnökségi tagja bemutatták a két szervezet közös, a digitális munkarend alatti testneveléssel kapcsolatos kutatássorozatának eredményeit.

Két meglepetésvendég, korábbi sportiskolás olimpikon, Jakabos Zsuzsanna és Schatzl Nadine köszöntése után Kulcsár Róbert, az NPK Testnevelés, gyógytestnevelés és sport tagozatának elnöke arra mutatott példát, hogyan lehet a játékosítást felhasználni a testnevelés oktatásában.

Dr. Kovács Katalin, az ELTE PPK egyetemi docense a kispályás játékok testnevelés órai szerepéről és oktatásának jelentőségéről tartott előadást.

Rózsa József, a SIOSZ elnöke a köznevelési típusú sportiskolai rendszer működését mutatta be a közönségnek.

Scheidler Géza testnevelő tanár, az MTTOE bonyhádi tagszervezetének elnöke arról a dilemmáról beszélt, hogy mennyire megvalósítható a testnevelés a digitális munkarend idején.

A második napon gyakorlati foglalkozások szerepeltek a programban. A helyszín a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum volt, ahol házigazdaként Németh Zsolt, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

Az első bemutatón Farkas Roland és Kozma Tamás szakedzők, az iskola oktatói mutattak be erő- és állóképesség fejlesztő módszereket ellenállások legyőzésével. Kozalk Tibor szakedző, szintén bercsényis oktató a birkózás mozgásanyagának testnevelés órai beépítésére adott ötleteket.

Zárásként Kozma Tamás, élmény- és kalandpedagógiai tréner interaktív foglalkozás keretein belül adott ötleteket a közösségi kompetenciák fejlesztésére az élménypedagógia eszközeinek segítségével. A visszajelzések alapján a résztvevők színvonalas előadásokat, foglalkozásokat hallhatak, amelyek inspirációt nyújthatnak a módszertani eszköztáruk bővítésére. A Győrben tartott konferencia méltó folytatása a korábbi években az MTTOE által szervezett konferenciáknak.

A rendezvényről további képek itt találhatók.

Az előadások és foglalkozások anyagát itt lehet megtekinteni.

Győr, 2021.10.31.

Kulcsár Róbert

MTTOE Győr Városi Tagszervezet elnök